… … …

Na már most, ha a maga anyukáját valaki elvinné s nem adná vissza, mit csinálna?

A gyerek szemei kerekre nyíltak s az arca lassan kipirosodott.

-Nem hagynám! Tudja János bácsi – már újra benne volt a mesélésben – tudja, néha azt szoktam játszani, hogy anyukát elrabolják azok a csúf cigányok, akik itt jártak a múltkor, tudja, azok a rossz cigányok, akik olyan csúful néztek s annyi sok lovuk volt, meg szekerük, szóval mit is mondtam? Igen, azt játszom néha, hogy elrabolják anyukát s én megyek utánuk egy puskával, egy igazi puskával, persze ez csak játék, mert igazi puskám nincs és a cigányok sem rabolták el anyukát persze, csak az kellene nekik… én akkor mind, mind, mind lelőném őket, mint maga a varjúkat tavaly itt az apu fenyőin, mind, mind, mind lelőném tudja, lenne egy olyan igazi-igazi puskám és igazi-igazi töltényem…

… … …

Szomorú a vége a novellának, ellenben jó története van.

Intelligence is one of the greatest human gifts. But all too often a search for knowledge drives out the search for love. This is something else I’ve discovered for myself very recently. I present it to you as a hypothesis: Intelligence without the ability to give and receive affection leads to mental and moral breakdown,
to neurosis, and possibly even psychosis. And I say that the mind absorbed in and
involved in itself as a self-centered end, to the exclusion of human relationships,
can only lead to violence and pain.